Rajzverseny felhívás általános iskolásoknak

„Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár- Beregben”

című projektjének megvalósítása során, a „Jövő műhely” programjának keretében

rajzversenyt hirdet

„ITTHON, OTTHON ­- ÉRTÉKEINK NYOMÁBAN”

címmel.

A rajzverseny célja: útmutatás a jövő generációja számára megyénk értékeinek, kincseinek feltárásával. Régi minták alapján a közösségi összetartozás érzés élményének, felelevenítésének, megtapasztalásának átadása, átörökítése a jelenkori fiatalság számára a vizuális ábrázoláson keresztül.

A rajzverseny témája: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeit bemutató rajzpályázat, melyben megyénk

– természeti nevezetességeit (például: Tiszavasvári – Fehér szik),

– turisztikai látványosságait (például: Szabolcsi Földvár, Túristvándi vízimalom),

– épített örökségünket, jellegzetes épületeinket (például: kastélyok, kúriák, templomok),

– a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktárban szereplő értékeinket (http://szszbm-ertektar.hu/),

– népművészeti-, hagyományőrző csoportok (például: megyénk hagyományait őrző és átörökítő egyesületek, csoportok) tevékenységéről készített életképeket várunk a kis alkotó kezek által megjeleníteni.

A rajzpályázat címe: „ITTHON, OTTHON – ÉRTÉKEINK NYOMÁBAN”

Pályázati korosztályok:

– általános iskola alsó tagozata;

– általános iskola felső tagozata;

Formai előírás: az alkotások kötetlen technikával készülhetnek

felső tagozat: A/3-as

alsó tagozat: A/4-es formátumban.

A rajzok hátoldalán kérjük feltüntetni a rajz készítőjének nevét, iskolája nevét, osztályát.

Értékelés: a két meghirdetett korosztályban 3-3 nyertes pályamunka kerül kiválasztásra, mely alkotások felkerülnek a Szabolcs-Szamár-Bereg Megyei Önkormányzat weboldalára és facebook felületére.

A beküldött rajzokat szakmai zsűri bírálja el.

A nyertesek kiértesítése: A nyerteseket telefonon, illetve e-mailben értesítjük.

Nyeremények:

  1. helyezett: 9” méretű tablet,
  2. helyezett: 8” méretű tablet,
  3. helyezett: 7” méretű tablet;

A pályázat beküldési határideje: 2022.10.28., 16:00 óra

A pályázat beküldési módja: a pályázatokatlezárva, tetszőleges csomagolásban/ borítékban kérjük beküldeni a kitöltött jelentkezési lappal és szülői nyilatkozattal együtt.

  • személyesen: a Megyeháza portáján lehet leadni a pályázatokat 2022. 10.28-án, 16:00 óráig (Nyíregyháza, Hősök tere 5.),
  • postai úton: a postára adás dátuma legkésőbb: 2022.10.28. Ajánljuk az ajánlott formában történő postai feladást.

Beküldési cím:

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

Megyei Identitás Projektiroda

4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

A borítékon kérjük feltüntetni: „ITTHON, OTTHON – ÉRTÉKEINK NYOMÁBAN”

A pályázat eredményének tervezett közzétételi időpontja: 2022.11.21.

A díjazottak és a rajzversenyen induló gyermekek névsorát a Megyei Önkormányzat honlapján (https://megyeiidentitas.szszbtnno.hu/) weboldalon tesszük közzé.

Díjátadás: Sajtónyilvános díjátadó ünnepség keretében a Megyeháza Dísztermében (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.).

Adatvédelem

A rajzversenyre nevezők személyes adataikat a szervezőnek (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és Hivatalának munkatársai) adják meg. A nevezők által rendelkezésre bocsátott információkat, adatokat a szervező a pályázaton való részvétel kapcsán kapcsolatfelvétel céljából használhatja.

A résztvevők elfogadják, hogy a szervezőnek jogában áll személyes adataikat (ide sorolva a beküldött rajzokat) kezelni és nyilvánosan felhasználni. A szervező a személyes adatok kezelésekor minden esetben figyelemmel követi és betartja az erre vonatkozó jogszabályokat. Természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, A 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló (általános adatvédelmi rendelet) Európai Parlament és a Tanács  2016/679 rendelete alapján – a nevező szülője, gondviselője hozzájárul ahhoz, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal adataikat a rajzpályázaton való részvételével hozzájárulását adja az általa önkéntesen megadott személyes adatainak kezeléséhez.

Az adatkezelés időtartama: a nevező, illetve szülője, gondviselője által történő visszavonásig, amelyet a szervező felé, név szerint a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat Megyei Identitás Projektirodája felé írásban kell jeleznie. Az adatkezelés visszavonása egyben a pályázaton való részvételi jogosultságot is megszünteti. A nevező szülője, gondviselője kérelmezheti a szervezőtől: a tájékoztatást személyes adatai kezeléséről, a személyes adatainak helyesbítését, a személyes adatainak törlését.

A meghirdetett rajzpályázat a TOP 5.3.2-17-SB1-2018-00001 azonosító számú, „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben” című projekt keretein belül kerül megszervezésre.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket az identitas@szszbmo.hu e-mail címre várjuk.

Nyíregyháza, 2022. szeptember 20.