Civil fórum online konferencia

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyert a TOP-5.3.2-17-SB1-2018-00001 azonosító számú, „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben” című pályázat megvalósítására, melynek elsődleges célja a megyei lakosság identitástudatának erősítése.
A projekt megvalósításával megyei szinten azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a lokális önazonosságtudat, a lokálpatriotizmus, mint a helyi közösséghez tartozás egyik alappillére, belső, immanens értékként jelenjen meg az adott település lakosságában, közösségi és egyéni szinten egyaránt. Emellett a megyei identitás, azon belül a MI „szabolcsiak”, „szatmáriak” vagy „beregiek” tudat egyaránt felszínre kerüljön és erősödjön.
A rendezvény elsődleges célja, hogy platformot biztosítsunk a megyében működő civil szervezeteknek, lépéseket tegyünk a hálózati együttműködésük kialakítására. A fórum alkalmával olyan civil szervezetek kerülnek bemutatásra, amelyek a hagyományőrzés és a közösségformálás szempontjából jelentős sikereket értek el, hozzájárulnak a megyei értékteremtéshez és értékőrzéshez, támogatják a civil szféra fejlődését.

Az online rendezvény előadásai az alábbi linken keresztül érhetők el:
https://www.gotomeet.me/konfenerea/civil-forum

PROGRAM:

10:00 – 10:10

MEGNYITÓ

Seszták Oszkár elnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés


10.10 – 10.30

Civil szervezetek helyzete a pályázati lehetőségek tükrében

Kiss András, Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ igazgatója


10.30 – 10.45

Kuruc napok Tarpán, mint a térség egyik meghatározó történelmi-hagyományőrző megemlékezése
Szécsi Szabolcs, Tarpai Népi Hagyományőrző Egyesület

10.45 – 11.00

A Máriapócsi Nemzeti Kegyhely és a Pócsi Búcsú – a hit és a vallási zarándoklatok szerepe a közösségek életében
Dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, a Hierotheosz Egyesület elnökhelyettese

11.00 – 11.15

Hagyományőrzés Panyolán – fókuszban a Panyolafeszt és a Hagyományőrző farsang rendezvények
Muhari Zoltán, Helyipiac.hu Egyesület

11.15 – 11.30 SZÜNET


11.30 – 11.45

A kovácsmesterség átörökítése, az ősi népi művészeti hagyományok életben tartása

Vajda László elnök, Népművészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete


11.45 – 12.00

A Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület tevékenysége, a népi hagyományőrzésben elért kiemelkedő sikereik

Filep László művészeti vezető, Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület


12.00 – 12.15 Minden, ami kultúra – Kárpát-medencei kézműves és hagyományőrző táborok gyermekeknek

Klicsu Ferenc elnök, Tuzsér Községért Közalapítvány


12.15 – 12.30 ZÁRSZÓ